|

"...Mindenféleképpen köszönettel tartozom neked. Elsősorban azért, mert úgy éreztem, felkészülten megyek szülni, pánikolás nélkül. Amikor eljött a pillanat, igyekeztem gondolatban az óráidra képzelni magam, ott zakatoltak a fejemben a szavaid, szinte hallottam a hangodat és ez biztonságot adott. Hajnali 4:30-kor elfolyt a magzatvíz és nem sokkal ezután már 2 perces, erős fájásaim voltak... sietni kellett. Viszont ennek eredményeképpen nagyon gyorsan elérkeztünk a kitoláshoz. A vajúdás alatt rengeteget számított a tanult légzéstechnika, mert így, hogy szinte nem voltak szünetek a fájások közt, elég kemény volt. Nem is tudom, mi lett volna ha a légzést nem gyakoroljuk annyit. Annak ellenére, hogy Lilla nagy babaként jött a világra (4180gramm, 58 cm), a szülésem komplikációmentes és gyors volt, kb 5 tolófájás után, 9:42-kor már a kezemben tarthattam a kislányomat. Itt is igyekeztem fegyelmezetten lélegezni, 1-et elsiettem, a többi jól sikerült. És itt is visszaköszönt az, amit mondtál, vagyis hogy miket kérhet az orvos kitolásnál... Jó volt, hogy erre is kitértél órán! A kitolás végén kaptam egy kis oxitocint, ezen kívül minden természetes módon zajlott, nem kaptam fájdalomcsillapítót sem. A szülésznő nagyon megdícsért és azt mondta, nagyon jól csináltam, legalább egy kis hangoskodást várt volna tőlem :-) és még azt is megjegyezte, hogy egyáltalán nem torzult el az arcom, jó érzés volt tőle ezt hallani. Amikor mondom ismerősöknek Lilla születési méreteit, általában az az első kérdésük, hogy - Hú, akkor császár volt, ugye!?- NEM! Mégegyszer köszönjük!!! :) "
T.-M. Magdolna
Szia Edina!
...12.00-től 10 perces gyenge fájások, 15.00-kor hívtalak + "babakoktél", 16.15-től a megbeszéltek alapján..., 16.45-tól a fájás alatt csak 1x kellett..., mert ... a fájások 5 percre beálltak, erősek lettek. Szóval amiről még nem beszéltünk: 17.10-kor indultunk a kórházba. 1 ujjnyira voltam nyitva, CTG, majd oldaltfekvés következett (így elmondhatom, hogy én is vajúdtam oldalt fekve :-)))). Zente baba 19.15 körül burkot repesztett, és innentől bivaly fájások jöttek. Állva és 20.00 órától labdán vajúdtam. Férjem sokat segített, nameg minden, amit Nálad tanultunk. Semmi sem volt idegen, minden egyes rész kezelhető volt. 20.30 körül érkezett a doki, még volt egy kis méhszáj, amit a jó légzéstechnikának és persze kisfiam munkájának köszönhetően sikerült 21.00 órára teljesen eltüntetni. Ekkor a tolófájások megrohantak és az ötödik tolóra /mert a medence csont miatt 2 db tolófájást oldalt kellett megélni, hogy segítsük a babit/ 21.20 perckor megszületett Zente 3750 grammal és 56 cm-rel. Már az őrzőben ittam... és még pizzát is tudtunk rendelni, egyszerűen szuper volt az egész nap!!! Nagyon szépen köszönök mindent! Amint tudunk, megyünk magunkat megmutatni. A többieknek is hasonló csodálatos élményeket kívánok!
Puszi, Ildi
"Drága Edina!... Bár már több mint 8 éve nem láttalak, szoktunk emlegetni, és az összes kismama barátnőmet küldöm hozzád :-))... A hangod még mindig itt cseng a fülemben, és azt sem felejtem el soha, hogy amikor Bendegúzt néhány hetesen átvittem hozzád és megszólaltál, akkor elmosolyodott, megismerte a hangod. Csoda érzés volt. Köszönöm neked azt a szép (DE SZADIS :-)) néhány hónapot, amivel annyi jót tettél nekünk!"
Sokszor puszilunk: Bea 2011.
"Mindkét gyermekem születésére Edinával készültem fel. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olvastam róla az egyik kismamás fórumon. Már akkor ajánlották őt, ahogyan én is ajánlom azóta ismerőseimnek. Amit kaptam a felkészítésen, az IGAZI KINCS volt. Magabiztosság a szüléshez és kontroll a testem és a fájdalmak felett. Csendben, tudatosan és nem utolsó sorban gyorsan szültem mindkét gyerekem. A szüléseim a megpróbáltatások ellenére életünk egyik legjobb élményei. Ráadásul a technikám és ügyességem miatt mindkétszer óriási dícséretet kaptam az orvosomtól és az asszisztáló szülésznőktől. Köszönet Edina, férjem és én is hálásak vagyunk neked!"
Puszi: N.- T. Brigi (pilates oktató)
"Nagyon sok szeretettel, a profi szakmai segítségért, az erős lelki támaszért, a kedves odafigyelésért, a sok vidám percért!"
D. Rita gyógytornász
"...Hajnalban spontán módon elfolyt a magzatvíz és nullás tágulásról este hétre megszületett Rajmund 3,89 kilóval és 56 centivel. Minden pozícióban vajúdtam :-), de nem kértem fájdalomcsillapítót. Javarészt állva, sétálva, de amikor négy ujjnyi lett a méhszáj már csak fekve és oldalt hagytak... Köszönet! Különösen azt, hogy nem ért meglepetés!"
Barbi
"Nagyon örülök, hogy rábukkantam a tornára, mert amellett, hogy a teltkarcsúvá alakuló kismamákat kellően megmozgatja, nagyon sok hasznos tanácsot kaptunk és jó hangulatban töltöttük el a heti két délelőttünket. Sajnos nekem nem úgy alakult a vajúdásom ahogy a tornán próbáltuk, de a levegővételeket még a mai napig álmomból felkeltve is tudnám űzni. Viszont amit alkalmazni tudok nap mint nap az a tolófájásoknál alkalmazandó levegőzés...csak a hétköznapokban máshoz segítség :-) ! Köszi mindent még egyszer!"
U. Petra
"Szia Edina! ...megszületett (11 nap késéssel) Zelma. Hajnali 2-kor jöttek a fájások... fél 11-kor kerültem a szülőszobára. Mindenféle pózban vajúdtam, labdán, oldalt, állva. A torna segített, nyugodt maradtam, légzésre figyeltem...sokat segítettek még az ösztöneim meg a baba...17.38-kor bújt elő, 3100gramm, 57 cm. Hosszú, fárasztó, de szép szülés volt...Mindketten jól vagyunk. Köszönök mindent!"
Zsófi
"Már közeledtünk a 30. hét felé amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy Manóval a pocakban elkezdjünk kicsit intenzívebben mozogni. Olyan tornát kerestem, ami megmozgat és egyben a szülésre is felkészít. Az interneten találtam rá Edinára, bár több tornát is kinéztem, de valami miatt mégis rá esett a választásom, talán megérzés volt. Jól döntöttem. Már az első óra után tudtam, maradok és a szülésig heti két alkalomból egyet sem hagytam ki. Az tetszett benne, hogy a fizikai erőnlét mellett (ami nagy pocakkal már néha nehezebben ment, de Edina biztatására valahogy mindig sikerült...) a szülésre való felkészítésen át rengeteg babagondozással kapcsolatos hasznos tanácsot is kaptunk. Mindezek mellett bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá, mindig segített, nem hagyott kérdőjeleket bennem. Elmondta a babavárás pozitív és negatív élményeit, mikor mire számíthatunk nem áltatott minket, az órák alatt kijavított ha valamit nem jól csináltunk, ami nagyon szimpatikus volt. Nem volt két egyforma óra, mindig tudott újat mutatni. Imádtam a gyakorlatok közötti, pihenések alatti történeteit, imádtam az órák utáni beszélgetéseket. Imádtam a másnapi izomlázakat... Néha magamon is meglepődtem mikre vagyok képes. A vajúdásom során a légzéstechnikákat nagyon jól tudtam alkalmazni...életem párja is rengeteget segített köszönhető ez a papás felkészítésen való részvételünknek. Bár a végén csaszival szültünk, a vajúdás minden egyes perce felejthetetlen és csodálatos élmény volt ( még az utolsó kemény órák is). A kisfiunk igazi kis vasgyúró lett, ahogy azt Edina mondta, a sok torna megtette a hatását... A csaszi után 7 órával már felkeltem és szem előtt tartva Edina tanácsait 2 hét alatt felépültem. Ha újra kezdhetném semmit sem csinálnék másképp, maximum egy kicsit előbb kezdenék el járni Edinához!"
Ezer köszönet és millió puszi Neked: ANDI, ZSOLTI és MANÓCSKÁNK, ÁRMIN
"... Edina a legprofibb kismamatornász. Én először az újpesti szülőotthonba jártam (béke poraira) egy kellemes de valahogy nekem semmire sem jó kismamatornára. Aztán az első szülés után találtam rá Edinára. Regeneráló tornára, majd a második terhesség alatt kismamatornára, majd újra "regire" jártam hozzá, éveken át, heti 2X! ... amint megtehetem, újra hozzá megyek. Lenyűgöző egyéniség, szélsőségektől mentes, nagyon határozott és nagyon profi!...
Nagyon megörültem mikor közel hozzánk megtaláltam Edinát, akivel már a 18. héttől együtt tornázom. Valójában ez nem is csak egy "sima" kismama torna, hanem annál azért jóval több: szülés felkészítő (mi vár ránk szülés során), lelki tréning (hogyan készüljünk fel a világ egyik legszebb élményére) és egyben tanácsadás is (mit és hogyan kell majd tennünk, ha megérkezik a babó) :-)
Nagyon fontos, hogy bízzunk benne, már az elejétől, engedjük el magunkat és tartsuk be az utasításokat és gyakorlatokat, mert én már most tudom, hogy milyen jó lesz így felkészülve menni a szülésre és remélhetőleg minden egyszerűbb lesz, most hogy már tudom mit is kell tennem pontosan (fejben a lista már összeállt :-))
Magáról a tornáról csak jót tudok mondani, mindenhol, mindent gyakorlatilag átmozgat, nem beszélve a légzéstechnikáról ami az egésznek az alapja és ami nélkül már nem is tudnám elképzelni a tornát.
Ilyen felkészítés után, már minden könnyedén fog menni! Mindenkinek csak ajánlani tudom :-)
H. Erika
Edina kismamatornája nemcsak fizikailag segített a szülésre való gyakorlati felkészítésével, de lelkileg is nagyon fontos kapaszkodót nyújtott. Sosem kellett azt éreznem, hogy magamra maradtam a szüléssel kapcsolatos félelmeimmel, mert hozzá mindig fordulhattam bármilyen e fajta kéréssel, kérdéssel.
A regeneráló tornáról is csak jókat tudok mondani: nagyon hatékonyak, változatosak, jó hangulatúak az órák. NEVETVE SZENVEDÜNK... Csak győzd utána az izomlázat! :-)
Gabi
Egy barátnőmtől kaptam meg Edina telefonszámát azzal a felkiáltással,
hogy ő neki köszönheti azt, hogy a vajúdás és a szülés alatt mindig
tudta, mikor, mit és hogyan csináljon, és a szülésről most annyit tud
mondani, hogy élete egyik legjobb élménye volt... hála Edinának. Úgy
éreztem, ezt én sem hagyhatom ki, bár nem kicsi távolságot kellett
megtennem minden alkalommal a tornára, de megérte! Nem csak a fizikai
karbantartás, a légzőgyakorlatok, a vajúdás alatti konkrét teendők,
pozíciók, mit, mikor, hogyan, minden eshetőségre felkészülve, a
kitolási szak pozíciói, lehetőségei az adott szülőszoba lehetőségeire
lebontva, hanem az apukák felkészítése, az összes teendő rutin szintre
való begyakorlása az, ami nekem nagyon sokat segít, hogy magabiztosan
álljak a szülés előtt és remélem nemsokára a gyakorlatban is
alkalmazni tudom. Nem csak gyakorlati útmutatás az amiből sokat
tanultam, hanem az órák előtti és alatti kérdésekre adott válaszok, az
elméleti ismeretek, amiket Edinától kaptunk, nagyon fontosak voltak.
Köszönöm!
H. Judit
"Amiatt jelentkeztem a tornára, hogy a terhesség alatt is formában
tudjam tartani magam és megismerhessem azokat a gyakorlatokat, amiket
bátran lehet végezni ebben az időszakban is. Az elvárásaim teljesültek
és ezen felül még
olyan információkkal is gazdagodhatok a beszélgetések alkalmával,
amiket tudok hasznosítani a mindennapok során. Lehet kérdezni és
mindig van lehetőség a problémákat is megvitatni, csak ajánlani tudom
mindenkinek."
Heni
"...fél 10-kor egy jól irányzott mozdulattal elindította dokibácsi a
szülést... fél 1-kor oxitocint kaptam... A fájások nagyjából 2 és 3
óra között voltak igazán komolyak és akkor már nem legénykedtem
annyira... Inkább szorgalmasan csináltam a nagy gumilabdán a
kismamatornán tanult vajúdási pozíciót... az edinakismamatornát
tapasztalatom alapján inkább csak javasolni tudom mindenkinek, aki
hasonló élményre készül... Meggyőződésem, hogy ez segített abban, hogy
Réka már 4 órakor megérkezett. Ezen a gyorsaságon még a dokibácsi is
meglepődött :-)"
Sziasztok!
Szerintem teljesen természetes, hogy az ember fél a szüléstől, de nem
kell fölöslegesen hergelni magunkat. Én jártam kismamatornára, ahol
annyira "belénk verték" a légzési technikákat, és azt hogy mikor mit
kell csinálni, mire lehet számítani, hogy már szinte vártam is a
szülést... Én azt tudom javasolni, hogy aki teheti , menjen el
kismamatornára és ha már ott van akkor gondoljon arra, hogy minden
fájással előrébb kerül ahhoz, hogy a csöppségét megláthassa. Ez nekem
rengeteget segített... A tornának köszönhetően végig tudtam
fegyelmezni a testem, a légzésem... Ajánlom mindenkinek a
www.edinakismamatorna.hu -t!!!!!! :-) Sziasztok!
Katus 2007.
"Szia Edina, el sem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok:
mintaszülésem volt... Végig sétálva, állva vajúdtam, levegőztem,
préseltem... ahogy nálad tanultam és nagyon meg lettem dicsérve,
mennyire jól csinálom. Fél 1-kor értem be a kórházba... 4.39 perckor
ki is bújt Bori... Élmény volt a szülés, amit nagyon nagy %-ban neked
köszönhetek, úgyhogy köszönöm is nagyon."
Orsi
Szia Edina!
...a legnagyobb boldogsággal gondolok rád és az óráidra...
Puszi Bogi
"Ha egy szóval akarnám összefoglalni, akkor Edina a biztonságot
tanította meg számomra. Fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt
tökéletesen felkészített arra engem és a páromat is, hogy a szülés
alatt biztonságban érezzük magunkat és a babánkat is, ne féljünk a
fájdalomtól és bármilyen körülmények között hatékonyan tudjunk
segíteni egymásnak. A papás foglalkozás után a párom - aki a
terhességem alatt végig bizonytalan volt abban, hogy bejön - e a
szülésre - teljesen komolyan azt mondta: " Anya! Ha úgy alakulna, hogy
otthon kell szülni, én már le merném vezetni." Köszönjük Edina!
Hosszas, kissé kétségbeesett keresgélés után akadtam rá az interneten
Edina tornájára - sokféle honlapot megnéztem, de ez volt az első, ami
igazán szimpatikus volt. Ami fontos volt, hogy kis csoportokban folyik
a torna és rengeteg pozitív visszajelzést olvastam róla. Ha valaki
félt a szüléstől, az én vagyok és ráadásul nagyon keveset tudtam róla,
csak rémtörténeteket hallottam, egészen addig, amíg el nem kezdtem
Edinánál a tornát.
Rengeteg információt kaptam a szülés folyamatáról, mindent
megkérdezhetek, ami csak felmerül bennem és persze nem utolsó sorban
nagyon jól megmozgat és kikapcsol amit az órákon csinálunk.
Edinának óriási szíve van, imádja a kismamákat és a picikéket,
pillanatokon belül átragad a lelkesedése és a nyugalma, amivel a
szülést kezeli. Még nem vagyok túl a szülésen, de elértük, hogy - bár
van bennem egészséges félelem, izgalom - úgy vágok neki az utolsó
napnak, hogy biztos vagyok benne, hogy feltalálom majd magam, tudom
használni a tanultakat és azok közé fogok tartozni, akiknek ez az
egész egy óriási kaland lesz és nem rémálom. Alig várom, hogy
kisfiamat megmutathassam Edinának- addig is: hálás köszönet!!!!
T. Krisztina
Kedves Edina!
3 éves császármetszéssel született faros kislányom után egy ismételten
faros terhességgel mindössze némi mozgás reményében érkeztem óráidra.
Hamar világos lett, inkább szülésfelkészítőre járok, mint
kismamatornára. Végre valaki érthetően, szakszerűen felvilágosít mire
számíthatok! Nem egyórás program egy óra, de nincsenek is bennem
félelmek és kérdőjelek, beszéltünk (sőt gyakoroltunk) minden
szüléssel, babavárással és babagondozással kapcsolatban, miközben
kellően át is lettünk mozgatva. (Nagyobbik lányom mellett így
megnyugtató mértékben, intenzíven foglelkozhattam egy héten kétszer 2
- 3 órát a kisebbikkel való terhességemmel is, KIVÁLÓ!)
A plusz kilók ellenére sem tunyultam el és nem tartom véletlennek,
hogy babám végül úgy döntött, megfordul (kb. 33. héten), esélyt adva
annak, hogy talán én is megtapasztalhatom a szülés élményét. Most
bármelyik pillanatban várom a nagy kalandot és akárhogy is lesz, én
köszönöm az eltelt 3 hónapot, Te biztosan mindent megtettél azért,
hogy ne a műtőben végezzük és minden rendben legyen!
Szívből ajánlom minden kismamának, hogy járjon el legalább néhány
hetet tornázni és apával menjenek el egy szülésfelkészítőre Hozzád,
ennyi nem sok fáradság, de maximálisan megéri!
Meggyőződésem, hogy ennyi testi és lelki felkészüléssel töredéke
lehetne a császárok száma és többszöröse a sikeres és pozitív élményű
természetes szüléseké, illetve pótolhatatlan az a nyugalom, ahogy a
férjem és én most várjuk, mi fog történni napokon belül.
Üdv: M. Anita
"Szia Edina!
Végre van egy kis időm...szóval amikor beszéltünk telefonon a következő előjelek mutatkoztak: pár napja leereszkedett a hasam és a nyákdugó néhány részletben távozott... Aztán jött az első fájás reggel... erős menstruációs görcshöz hasonlított... Ezt követte az otthon töltött 6 órás vajúdás, 10, majd 5 perces fájásokkal. Minden szünetben végeztem fájáserősítést, valamint a férjemmel a tanult módon vajúdtunk...a kórházba érkezés és a szokásos protokoll után már 3 perces fájásokkal beállt az ágyzár, nem bírtam volna állva elviselni, ami ez után jött az tényleg leírhatatlan... Az egyik vizsgálat alatt elfolyt "spontán"a magzatvíz, kellett oldalt fekve is vajúdnom...és amikor már öt ujjnyira tágultam, nem éreztem a tolás kényszert 3 - 4 fájás erejéig átültettek a labdára...Végül nyomtam mint az állat, a lábam kengyelbe,este fél 9-kor 10-12 nekifutásra kitoltam Leát, minimális gátmetszéssel, 3900 gramm és 55cm!...Utána semmi fájdalom, csak megkönnyebbülés. A légvétel nagyon fontos volt, hiába koncentráltam, sajnos kapkodtam a levegőt ezért kezdett zsibbadni az arcom, meg remegni a lábam, de észnél voltam és korrigáltam, amennyire tudtam...a vajúdás azt hiszem mindenben tükrözte az általad tanítottakat...Az EDA-t meg bírtam állni, ezért büszke vagyok magamra... Én nagyon hasznosnak találom az óráidat, egyrészt mert végig jó kondiban maradtam a terhesség alatt (és most is hogy a lányom 12 napos majdnem visszanyertem az eredeti alakomat), másrészt magabiztosságot nyújtott, hogy elméletben ismertem a folyamatot és nem pánikoltam be, harmadrészt az elmélet, a jó tanácsok a gyermekágyas időszakra is kifejezetten javamra váltak/válnak.
Köszi mindent...!
Puszi, H. Edó
Kedves Kismamák!
Legnagyobb sajnálatomra én most épp nem vagyok kismama, de a világ legszebb állapotát - melyet a még gyönyörűbb és soha el nem múló állapot, az anyaság követ - szeretném újra és ha a férjem is egyetért, akár többször is átélni. Várandósságom ideje alatt Edina óráit látogattam és bár a honlap tele dicsérő és munkáját méltató mailekkel, én is csak superlativusokban tudok beszélni róla és felkészítő tevékenységéről. Hosszas keresgélés után találtam meg őt (épp a honlapon olvasott kommentek alapján döntöttem Edina mellett) és 4 hónapon keresztül heti két alkalommal szinte megújultam a kezei között! Még ha fáradtan, a munkától kicsit elcsigázottan, idegesen is érkeztem, a közös óra után mindig feltöltődve, energiától duzzadva (bár kicsit remegő, kezdetben izomláztól sajgó végtagokkal:) indultam haza. Edina katonás, ugyanakkor végtelenül kedves, odafigyelő stílusa számomra panaszmentes terhességet és egy szupergyors, problémamentes, pozitív élményként átélt első szülést eredményezett. Csípőlazító, - széthúzó gyakorlatai a nem "ősanya" alkatú lányoknak is garantáltan segítenek, nem beszélve Edina szellemi, lelki felkészítő munkájáról, mely kiterjedt biológiai és pszichológiai ismereteken alapszik. Edinának mindenkihez van kedves, bíztató szava: elvárja ugyan, hogy maximális erőfeszítéssel végezzük a munkát, de sosem szól azért, ha valaki láthatóan elfárad egy számára nehéz gyakorlatsor alatt és azt idő előtt abbahagyja. Edinától mindig lehet kérdezni és ő a lehető legrészletesebben, saját és kismamái tapasztalataiból merítve osztja meg javaslatait, véleményét a sokszor bizonytalan kismamákkal. EMBERKÉNT,NŐKÉNT, KÉT GYERMEK ÉDESANYJAKÉNT és TRÉNERKÉNT is tisztelem Őt; változatos óráit - melyeken a vajúdási és szülési pozíciókat is alaposan begyakoroljuk - minden olyan kismama figyelmébe ajánlom, aki testileg -szellemileg felkészülten, a legjobb formáját nyújtva kíván nekivágni a szülés egyedülálló élményének és a pocaklakó babáját is a legjobb kezekben szeretné tudni. Ezúton is köszönöm Edina munkáját, melynek egészséges, boldog gyümölcse az én gyönyörű kislányom, Lilla.
Gy. Edit
"Hogy mit tanultam Edinától?
Már a második terhességemet kíséri végig Edina. Éreztem a torna, a fizikai felkészülés szükségét a plusz 20 kg cipeléséhez, a kondícióm megtartásához, a jó közérzetemhez. Azt gondoltam, hogy tornázunk egy kicsit és megyünk haza, de a torna mellett kaptam egy nagyon jól felépített tudásanyagot, egy kellemes társaságot, jó beszélgetéseket, vidám csapatot, ahol megtanultuk a vajúdási pozícióktól a légzéstechnikákon át azt is, hogy igenis képesek vagyunk mi, "modern" nők is természetesen szülni, képesek vagyunk figyelni az ösztöneinkre, és úgy részesei lenni a gyermekünk születésében, hogy nem szenvedői, hanem tudatos figyelői, irányítói legyünk ennek a szép folyamatnak. Megtanultuk azt is, hogy a "fájdalom a barátunk", hogyan viseljük. És az apukák is ki lettek képezve, így nem tehetetlenül, hanem aktív segítőként tudtak jelen lenni a szülésnél."
Üdv. Angi
"Edina kismama tornájának köszönhetem, hogy terhességem utolsó hetében is még aktív és tevékeny maradtam. Ezek a foglalkozások biztosítják azt a fizikai erőnlétet és szellemi felkészültséget is, amely segítségével bátran nézek a szülés elébe. Kösszi Edina :-)"
R. Andi
"Sziasztok! ...Ez igazából nem csak torna, hanem nagyon komolyan felkészít a szülésre is. Én is érdeklődtem annak idején, és úgy hallottam, hogy több helyen tartanak felkészítést, de ezek valójában csak amolyan "lötyögésre" jók. Aztán a védőnőmtől kaptam egy telefonszámot, így akadtam rá Edinára... Az a jó benne, hogy kellően átmozgat, utána pedig minden alkalommal egy-egy vajúdási és egy szülési pózt gyakoroltunk. A légzést, a mozdulatokat, mindent annyira belénk nevelt, hogy a szülés után akik odajártak mind azt mondták, hogy nem tudják elképzelni, hogy mások hogyan tudnak szülni enélkül a tudás nélkül. Ezen kívül a szüléshez közeledve tart egy papás felkészítést is. Elmondja , hogy mikor mit kell csinálni, hogyan segíthetnek, megtanítja a masszírozást...Egy tényleg - nagyon - szuper kismamatorna..."
Üdv Erzsó! 2000.
"...Alig vártam, hogy a 21. héttől elkezdhessem a tornát Edinával. Mindig sportoltam, mozogtam. Magamtól nem akartam edzeni, szerettem volna ha egy szakember irányítása alatt tudom sz erőnlétemet a babavárás idején megtartani.Nem csalódtam! Edina órái, mentalitása, szaktudása és empátiája amit kerestem. Most a 34. hétben járok. A várandóságom előtt sokat fájt a hátam és a derekam, nyoma sincs ezeknek a problémáknak amióta heti 2x kismama tornázni járok. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy szánjon időt és energiát ez alatt a 40 hét alatt, amelyet "együtt" tölt születendő gyermekével, hiszen olyan hamar elrepülnek ezek a percek.Tegyen meg mindent, hogy felkészülten segítse a kis jövevény megszületését, megkönnyítve ezzel saját magának is a szülés pillanatait.A tornán más kismamákkal eltöltött idő, beszélgetések, és a sok jó tanács, amelyet Edina foglalkozásai alkalmával kapunk mind ez irányba vezet. Köszönöm Neked Edina!"
F. Tünde
Mind a regeneráló mind a szülésre felkészítő foglalkozásokra jellemző a száz százalékos odafigyelés minden résztvevőre, a szakmai felkészültség, amelyhez kiváló magyarázókészség társul. Biztonságérzettel tölt el, hogy egy rendkívül pozitív kisúgárzású, fejlett empátiás készséggel rendelkező aktív és megújuló tudással bíró ember vezeti a foglalkozásokat. Edina személyisége és hozzáértése kellemes és eredményes órákat garantál.
Dr. Szonja
Edina jó hangulatú, vidám, lendületes órákat tart, melyeken nem csupán légző- és tornagyakorlatokat végeznek a kismamák, hanem részletes, mindenre kiterjedő felkészítést kapnak a szüléshez és az azt követő időszakhoz. Szívesen ajánlom mindenkinek, aki nemcsak könyvekből, hanem ily módon szeretne a baba fogadására készülni.
Emese, gyógytornász
Idén jubilálok, ugyanis 10 éve járok hozzá kisebb megszakításokkal. Ez a szám szerintem többet mond ezer szónál... Mindez annyit jelent, hogy azt kapom, amit várok és ami megfelelő nekem.
2005. Györgyi
Edina kedves és szakmailag igen alaposan felkészült. Stílusát meg kell szokni, mert elégé bőbeszédű, ám ez az órákat nem zavarja. nincs két egyforma óra, mindig mások a gyakorlatok, még akkor is, ha ugyanarra az izomcsoportra dolgoztat.
Nelli
Többek között azért szeretek Edinához járni, mert mindig jut idő a torna előtt /alatt/ közben olyan beszélgetésekre is, amikor megtudhatunk olyasmiket, amiről az orvos és a szakirodalom nem beszél. Megnyugtat, ha megoszthatom a tapasztalataimat és beszélhetek a(z esetleges alaptalan) félelmeimről. Ezen kívül persze bízom abban, hogy a torna fizikailag is segíteni fog a szülésnél; azon kívül, hogy önbizalmat és erőt ad. Jó szívvel ajánlom majd Edinát barátnőimnek is!
MSE
Elöször egy barátnőmtől hallottam az Edina féle kismamatornáról. Mivel mindenképpen szerettem volan tornázni a terhesség alatt is, gondoltam kipróbálom. A foglalkozások a szülésre való felkészülésben, mind a fizikai erőnlét tekintetében, mind pedig a szülés folyamatának megismerésében, illetve az annak során alkalmazandó /alkalmazható/ technikai elemek elsajátításában segítettek. Hogy milyen nagy mértékben, azt különösen most a szülést követően tudom felmérni igazán. Nagyon könnyű és gyors szülésem volt. Köszönöm Edina!
Reni
Köszönjük, hogy jobb fizikai állapotban voltunk és több oxigénhez jutottunk tornádnak köszönhetően!
1999 - Edina & Samu
Köszönjük a segítséget, a jó tanácsokat, a kedvességet és a papás felkészítést is!
Tündi & Attila
Köszönöm szépen, hogy a 3 hónapos felkészítés során, jó kondiba hoztad a Mamit, így jobban bírja a strapát!
Bazsi és Szülei
Nagyon köszi, hogy olyan türelemmel viselted rapszódikus programjaimat és köszi a sok kedvességet meg a jó tornázást is! Isten áldja életedet, munkádat!
'98. július Hajnal ref. Lelkész
...Szeretnénk megköszönni, hogy olyan lelkiismerettel felkészítettél engem / minket a nagy "élményre"!...
1996. Panka és anyukája
Remélem e rövid levelünk jó egészségben talál és intenzíven segíted a kismamákat a szülésre való felkészítésben, ahogy azt velünk is tetted... Ezúton is szeretnénk ezt Neked megköszönni!...
Lili és Ágnes
Köszönjük az isteni tornagyakorlatokat, sosem hittem volna, hogy ez a 9. hónapban is ennyire jól tud esni!
Bea és Bence
Köszönjük, hogy nay pocakkal is jól megdolgoztattál minket, és sok jó tanácsot adtál arra a pár nehéz órára. Sokat segített!
2001. nov. Éva, Balázs és Panka
...Köszönjük a tornát, nagyon szerettünk Hozzád járni!...
2003. Angéla és Zsófi
...Szeretném megköszönni minden segítséged, lelkes támogatásod... Borzasztó hálás vagyok azért a néhány, számomra nagyon tartalmas és hasznos óráért, amit a tornán, szülésfelkészítőn, nevezzük bárhogy is, a "tanítványodként" tölthettem... Norvégiában a szülés megindulásakor biztosan gondolok majd Rád és megpróbálom hasznosítani a tanultakat... Kívánok Neked és családodnak jó egészséget, munkádhoz további sikereket.
Sok szeretettel: Viki 2006. 03.
...Szóval megérkezett drága kislányunk!... Ezúton is szeretném, szeretnénk megköszönni a segítségedet, nagyon sokat jelentett! Bár a szülésnél nem kellett (sajna) használni a (császár) miatt, de akkor is sok mást is tanultam...
B. Ági és Fanni
"Dani már lassan 2 hónapos lesz, de még mindig sokszor gondolok arra a napra, amikor megszületett. Ilyenkor eszembe jutsz Te is és a kismamatorna, mert azt gondolom, nagyon sokat segítettél nekünk. A kisfiunk születésénél (mintha ott lettél volna :-) ! ), köszönjük mindhárman! Sok szeretettel gondolok Rád, s remélem mihamarabb találkozunk a tornaórákon!"
Puszil Apa és Dani is F. Zsuzsi
... Büszke anyukaként küldöm e pár sort... A szülés első babához képest nagyon könnyű volt, és ebben Neked óriási részed van! Igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogyan tőled tanultam... Éjfél előtt 10 perccel érkeztünk a kórházba, és 1 óra 40 perc alatt körülbelül a 6. tolóra megszületett a kicsi lány... Apa rengeteget segített, és sokat emlegetett téged, hogy mennyi mindent tanult a papáson!...
Köszönet mindenért: Enikő, Eliza és Zoltán
B. Kristóf Benedeknek hívnak és szeretném megköszönni Neked, hogy anyát formába hoztad a szülinapomra, és így sokat tudtunk segíteni egymásnak az alatt a 10 - 20 órácska alatt míg végre 2006. december 21-én megszülettem!
Kristóf
... este 10 órakor otthon elfolyt a magzatvíz, 11 órára kórházba értünk, beöntés alatt már fájásaim voltak... hajnali 1 óra 29 perckor Tomi baba megszületett... AZT MONDTÁK ÚGY CSINÁLTAM MINTHA TANULTAM VOLNA :-) !!!
Kriszti és a fiúk
... nagyon élveztem az órákat és nagyon hasznosnak is bizonyultak. Bár a vajúdásom gyors volt, de a kitolásnál jól jött a hasprés, és ami engem is meglepett picit, hogy apa annyira megtanulta amit mondtál és olyan jól tudott nekem segíteni! Köszönjük és minden jót kívánunk a további munkádhoz!
Marci, Juca, Csaba
...Nov.2-án 21.45-kor megszületett T. Benedek Péter, 3430g 54cm.Hajnal 3-kor elfolyt a magzatvizem, spontán szülés volt csak kicsit sokáig tartott, de nagyon meg lettünk dícsérve a papával együtt. Mindenki jól van :-)! Köszönöm a felkészítést és a sok jó tanácsot! Puszi.
Tündi
...megszületett Luca baba, 54 cm és 3490 gramm...teljesen természetes úton szültünk, gátvédelemben! két kitolás volt össz.! Vajúdás közben lelki füleimmel hallottam a hangodat! Mindenképpen hasznos volt a torna. Meg is dícsértek, hogy milyen fegyelmezett voltam. Köszi mindent...
Dr. Szilvi 2008.
"Igazán kivételes ember! Örök vidámságával, dinamizmusával, pozitív hozzáállásával egy élménnyé varázsolt nekem 5 amúgy is gyönyörű hónapot! Mindig örömmel gondolok rá, és remélem, ezt egyszer újra átélhetem Sosem fogom elfelejteni!
H. Orsi
SMS
"Drága Edina! Olvastam a lapján a "LEG" dolgokat, és ennél megnyugtatóbb, egyszerűbben leírt mondatokkal még nem találkoztam. Komolyan elérzékenyültem, hogy ön nem kerít akkora feneket a babavárásnak, és valóban szeretettel közelíti meg a kismamát. Köszönöm szépen! K. Gabi"
...Zsombor, 3250 g és 53 cm. Mindketten jól vagyunk... Természetes úton, 3 óra alatt bújt ki...Köszönjük nagyon a segítségedet a várandóság alatt!...
Marietta
...megszületett Ádám, 3550 g, 57 cm. Kb. 7 órás vajúdás, 3 tolófájás... Sokat segítettek a Tőled tanultak, köszönöm!
Tímea
...szóval Edinám, sokat számított hogy jártam az óráidra. Reggel 5-kor mikor bementünk a koribam még csak 2 ujjnyira nyíltam meg és 8:05-re már megszületett a baba. Köszönöm.
T. Rita
...Nekem sikerült megtalálnom a számomra tökéletes megoldást az Edina által tartott torna formájában. A mellett, hogy célzottan a szülésnél szükséges izomcsoportokat átmozgatjuk, igen fontos része a foglalkozásoknak a különböző légzéstechnikák gyakorlása ill. az ide kapcsolódó "elméleti tananyag" átbeszélése. Már túl vagyok a 15. tornán is, de még nem volt két egyforma óra - tehát megunni sem lehet :) - és ami számomra a legfontosabb: engem magabiztossá és felkészültté tett a szülésre (pedig a kórházban is voltam szülésfelkészítőn ill. az orvosom is nagyon készséges, mégis az Edinánál tanultakat tartom e magabiztosság alapjának)
Rita
...zseniális a csaj, aki tartja. Neki köszönhetem, hogy kontrolálni tudtam végig a testem és hogy a technikákkal, amit tanultam, elviselhetővé váltak a fájdalmak és felerősödtek a fájások. Szuper szülésem volt, minden fájdalommal együtt!!! Pedig piszkosul fájt ám!
Kata
...köszönjük, hogy annyit segítettél nekünk, szeretettel gondolunk Rád
Eszti mami és Zsófi baba
Sajnálom, hogy nem tudok járni hozzád már, biztos a babás torna is olyan szuper mint a szülésfelkészítő volt... Sokszor jut eszembe, hogy milyen jó volt hogy jártam hozzád és milyen sokat segített a szülésnél... A szülésznő is megdícsért minket... Még egyszer, így utólag is köszönök mindent.
Ö. Szilvi
...nagyon hiányzik a torna...A szülés szerencsére gyors volt, neked köszönhetően... Nagyon megkönnyítette a vajúdást mikor Soma masszírozott, akkor szinte nem is fájt (?), ez egy nagyon hatásos módszer, köszönjük neked... Azt hiszem este 10 körül kezdődött, a magzatvíz szerintem vizelettel távozott... 2óra 37-kor megszületett Panna 58 cm, 3,39kg...
Nóri
... 21.38-kor megszületett Karina, 3280g, 56cm és csodálatosan szép... 16ó elfolyt a magzatvíz, ezután sem ment semmi szokványosan, azonnal brutál fájások... nincs fájásszünet...a tolófájások túl intenzívek, eltörött a farkcsontom, vagy mi az!... Egyetlen normális dolog a babán kívül a gátmettszés 2 öltéssel!... Rettentően megdícsértek, pótolhatatlan lett volna a rengeteg segítséged, leírhatatlanul nagyon köszönöm!
Angi
A terhestorna kellemesen átmozgat minden izomcsoportot, serkenti a vérkeringést, de számomra a légzőgyakorlatok, vajúdópózok és szülési technikák tették nélkülözhetetlenné mindkét várandósságom alatt.
A regeneráló torna elég kemény, igazán segít, hogy az ember visszanyerje szülés előtti kondiját és alakját.
K. Erika
"Drága Edina!
Vasárnap éjjel nagyon rövid vajúdás, gyors tágulás után 4. tolóra megszületett kisfiunk, Ákos 3470 grammal, 54 cm-rel...
Mindenki agyon dicsért, milyen ügyes voltam, de én tudom, hogy mindezt Neked köszönhetem! :-)"
ENCSI
"Előző terhességem során sajnos még nem ismertem Edinát, ennek meg is lett a böjtje: a derekam és a szeméremcsontom elviselhetetlen fájdalma a terhesség 5. hónapjától szinte lebénított. Most a második babával a 20. hét óta járok rendszeresen tornázni, és ez a 39. terhességi héten sem okoz még gondot. Nem fáj semmim, a kislányommal még nagy pocakkal is szaladgálunk, hógolyózunk, nem vagyok fáradékony, vagyis ez a terhesség teljesen problémamentes. Aki egyszer jár Edinánál, és megtapasztalja a torna előnyeit - ami nem is igazi torna, hanem sokkal inkább szülés előkészítő, melyet hastánc és jógaórákkal vegyít - biztosan azok közé a lányok közé fog tartozni, akik szinte Edinától indultak a szülőszobára. Ja, és a megfelelő oxigén ellátás miatt a pici is sokkal mozgékonyabb lesz a pocakban..."
Puszi: Anna
"Kedves Edina!
Az első órádon már ráéreztem, hogy nagyon jó szakemberrel találkoztam, aki két lélegzetvétel közt is ontja magából a tanácsokat a babavárás minden gondjáról - öröméről. Élvezetes volt látni az egybeesést, ahogy a hasamban lévő csöppség is tudomásul vette, hogy nálad bizony dolgozni kell - hetekig az óráidon volt a legélénkebb.
Később ráébredtem, hogy mindaz, amit tőled kapunk nagyon sok szűrőn átjutott, sallangoktól megtisztított, de bőséges forrás. Azon pedig egy kicsit mindig meghatódom, hogy ebből a forrásból te figyelmes szeretettel, két kézzel, nagy szívvel, méricskélés nélkül adsz - személyes idődből, személyes életteredben. Talán mert ez tényleg ritka manapság...
Szerencsésnek tartom magam, mert klassz testi - lelki vezetőt kaptam életem nagyon fontos szakaszában, aki mellett a fizikai erőnlétem, a bátorságom és a józan eszem is megmaradt. Az a sanda gyanúm, hogy a szülés után is a te szárnyaid alatt fogom összekapni magam."
B. Andi
"Drága Edina!
Mindenki a csodámra járt, mert híre ment a gyors szülésemnek... Másfél óra otthoni vajúdás után 18.45 órakor kórház, 20.45 órakor megszületett B. Noémi Csenge... Mindent úgy csináltam, ahogy tanítottad... Gát maradt, EDA nem volt... Nagyon köszönök mindent!..."
Tímea
"Kedves Edina!
Köszönjük, hogy segítségeddel nagyon szép szülésélményben volt részünk a férjemmel együtt, s hogy sikerült a torna alkalmazásával kezelnem a fájdalmakat s világra hoznom fájdalomcsillapítás nélkül, teljesen természetes úton várva várt kislányunkat. Hálás szívvel gondolok Rád!
Sz. Kata
"Első tornatanár nénim részére! :-)
Kedves Edina!
Köszönöm, hogy anyát és engem ilyen jól felkészítettél a szülésre. Kívánom, hogy legyen még sok ilyen elégedett kisbaba szerte az országban!"
M. Nóri baba
"Nagyon szeretem Edina foglalkozásait, mert változatosak, vidám hangulatúak, rengeteg fontos és érdekes dolgot megtanultunk a terhességről, szülésről, újszülött gondozásról, gyermeknevelésről, ezáltal önbizalmat ad, és mert jól átmozgat, nem hagyja eltunyulni a kismamát... Olyan gyakorlatokat is elvégeztet velünk, amit magunk sem gondoltunk hogy meg tudjuk csinálni ekkora pocakkal :-) Remélem, hogy élesben is tudom majd alkalmazni a nála tanultakat..."
V. Judit
"25 hetes korom óta járok Edinához kismamatornára, és azt kell mondjam, hogy ennyire lelkes, felkészült, segítőkész oktatóval még nem találkoztam. Elhivatottsága, nyíltsága a kismamák felkészítésében a szüléshez rendkívül magas...
Sokszínű tornagyakorlataival, amelyet minden erőlködés nélkül ad le, mutat be változatosan kombinálva az órákon elősegíti, hogy a mamik izomzata felkészülhessen a szülésre. Átmozgató gyakorlatainál minden izomcsoportot megmozgat, ami fontos a szülésnél úgy, hogy a nyújtás és a levezetés miatt még soha nem éreztem kínzó izomlázat, mégis rendesen megdolgoztat minket. A terhességgel kapcsolatban felmerülő összes problémában tanácsaival segít /akár telefonon keresztül is!/... Én nagyon örülök hogy Edinához eljutottam és minden kismamának szívből ajánlom Őt !"
Mónika
"...Első terhességem 18. hetében kezdtem Edina óráira járni. Amiért nekem nagyon bevállt, pontokba szedve a következő:
Erősítő gyakorlatok - segítségükkel a terhességem végéig sikerült a fittségemet megőrizni, célirányosan végeztünk... fejlesztő és szintentartó gyakorlatokat, melyek fő célja testünk szülésre való felkészítése.
Vajúdó - és kitolási pozíciók, gyakorlatok - segítségükkel kellően felkészültem a szülésre, azaz úgy mentem a szülőszobára, hogy tudtam, hogyan gyorsíthatom vagy tehetem elviselhetőbbé ezt a folyamatot. Terhességem végére már készségszinten mentek ezek a gyakorlatok, tehát a szülőszobán is tudtam kellően öszpontosítani és magunkra figyelni. Mivel nagyon sokat beszélt a szülés szakaszairól is, ezért pontosan tudtam, mikor mi történik velünk. Ilyen mélyen senki nem magyarázta el a "miérteket és hogyanokat" és azt, hogy milyen orvosi utasításra hogyan kell reagálni.
Légző gyakorlatok - habár császármettszéssel szültem és fiam nyakán háromszor volt megtekeredve a köldökzsinór, a helyes légzésnek köszönhetően nem alakult ki nála oxigénhiányos állapot, még csak ráutaló jel sem volt. Mivel ezeket a gyakorlatokat szintén készségszínten tanultam meg, a fájások sem zavartak meg abban, hogy helyesen alkalmazzam őket. Szülésznő visszajelzése alapján rendkívül fegyelmezetten vajúdtam a szülőszobán.
Mellmasszírozás - ezekkel az egyszerű mozdulatokkal elkerültem a tejbelövelléssel kapcsolatos kellemetlenségeket és könnyebbé tudom tenni kisfiam számára a szopizást.
Papás felkészítés - ez az óra nagyon sokat segít abban, hogy a kismamák partnerei pontosan tudják hogyan segíthetnek párjukon... Itt az uraknak / partnereknek is lehetőségük van kellő információt szerezni arra vonatkozóan, hogy mi történik az anyukákkal, amivel adott esetben ők is elkerülhetik a pánikhangulatot, vagy a helyes mederbe terelhetik a leendő anyukák viselkedését."
K. Szilvi
"Kedves Edina!
...Habár te még nem ismersz engem, csak anyát (G. K. Kata), én nagyon is jól ismerem a hangodat, mert annyiszor hallottam, amikor anya nálad volt tornán: be - kettő - három - kifúj stb... Aztán egyszer csak apától is ezeket a frázisokat hallottam még anyában az utolsó órákban... Képzeld el, hogy annak köszönhetően is, hogy anya járt hozzád tornázni, és olyan erős volt, én 3850 grammal, 55 cm-rel jöttem a világra, elég gyorsan, rögtön a születésem után az APGAR értékem első percben 9 az ötödik percben pedig 10 volt... Örülök, hogy anya hozzád járt tornára, jó tippeket adtál neki az előcsalogatásomat illetően is..."
Sok puszi: BETTI BABA
"Edina tornájára 16 hetes, nulla kondícióval rendelkező kismamaként érkeztem, aki már a második emeletre sem tudott egy kiadós fújtatás nélkül feljutni. Jelenleg a 33. héten járok, ha tehetem lift helyett gyalogosan vágok neki a lépcsőknek, jól érzem magam a bőrömben, tökéletes a közérzetem. A rendszeres torna hatására elkerül a várandós nők örök nyűgje, az ittfáj - ottfáj - amottfáj szindróma, és a derékfájás, mint tipikus kísérőtünet is hiányzik a szótáramból.
Az órákat nagyon élvezem, különösen azért, mert a kb. másfél órás programból egy óra torna, fél óra beszélgetés sokkal komplexebb élmény, mintha otthon hajolgatnék a tv előtt valami slágerdvd-re. Első babás anyukaként annyi hasznos infót kaptam a várandósság - szülés - babagondozás témakörben az elmúlt négy hónapban, hogy a kórházi szülésfelkészítőt már ki fogom hagyni!
Ami nagyon tetszik az órákon, hogy itt nem egy hagyományos aerobik - vagy tornaóra kismamáknak leegyszerűsített és könnyített verziójával találkozunk, hanem kifejezetten azokra az izomcsoportokra és mozgásformákra koncentrálunk, amik a jelen állapothoz illenek és a szülés során majd szükségesek lesznek.
Külön kiemelést érdemel Edina által tanított, szülés során használandó speciális légzéstechnika, ami a hosszú hónapok alatt szinte rutinszerűvé válik és pszichésen is segít felkészülni a majdani élményre. Bár még nem szültem, és tudom, hogy akár elképesztő fizikai fájdalmak várhatnak majd rám, még sincs bennem félelem, mert annyiszor átvettük a folyamat menetét, és az egyes fázisokban alkalmazható technikákat, hogy tudom mikor mit kell majd tennem, amivel a baba világrajövetelét elősegíthetem.
Ja, és ne feledkezzünk meg Edina meglehetősen egyéni stílusáról sem. Három ember energiája szorult bele, és ez a vitalitás az órák hangulatát is alapjaiban meghatározza :-)"
P. Judit
"35. hetes kismama vagyok és a 20. héttől járok kismamatornára Edinához. Semmiért sem hagynám ki, mert a torna nem csak remek kondíciót ad a terhesség alatt, de egyben minden kérdésre válasz is kaphatunk, ami érdekel a várandóssággal kapcsolatosan. Emellett rengeteg pozitív energiát kapok Edinától és persze az odajáró kismamáktól is. Azóta nem okoz gondot felmenni gyalog az ötödikre, holott a 20. héten már a második emeleten meg kellett állnom levegőt venni. Jó hatással van az izomtónusomra, a vérkeringésemre, nem vizesedik a lábam és nincs semmilyen egyéb testi problémám sem. Nem is beszélve a lelkemről! Nyugodtan és boldogan várom a szülést és a babázást!
Köszönjük Neked Edina!"
Puszi: Csilla
"Nagyon szeretem Edina óráit. Azt kapom amire szerintem minden kismamának szüksége van. Karban tartja a testünket és segít felkészíteni a szülésre. Másrészt tudásának köszönhetően, szellemileg is ellát bennünket minden hasznos és fontos dologgal. Azt mondják " A TUDÁS HATALOM" és ő ezt a hatalmat adja a kezünkbe óráról órára.
Ui: Imádom a pillangókat a csilláron! :-)"
C. Brigi
"Edina. Egy fogalom. Köztünk, a kismamái közt egy Legenda. Elsőre kb. mint egy Őrmester. Aztán az első óra végére, egy Jóságos Őrmester. A további órák állandó változatosság, jókedv, mindenre kiterjedő figyelem (Kriszti, nem jól tartod a kezed, Lányok nagy levegő, stb. stb.), leírhatatlanul hatalmas mennyiségű ismeretanyag és tapasztalat. Bármit kérdeztünk, mindig volt gyakorlai válasz rá. Ugyan én máshol nem is próbálkoztam kismamatornával, de meggyőződésem, hogy a legjobb helyre jártam heti gyakorisággal és nagyon megérte nekem Edinatornáért alkalmankét 2x átszelni fél Budapestet, a világ kincséért ki nem hagytam volna. Az utolsó pillanatig szuper kondicióban voltam, gyakorlatilag jobb volt a fizikai állapotom, mint a terhesség előtt! Ugyan egyéb okok miatt csaszi lettünk, de a felkészítés és a torna 1000%-ig hasznos volt és segített. (Arról nem is beszélve, hogy míg ki nem derült a csaszi meggyőződésem volt, hogy szuper ügyesek leszünk a szüléskor :-))) Száz szónak egy a vége, Edina tornáját minden kismama számára a legjobb szívvel ajánlom... Köszönünk mindent Edina..."
Kriszti
|
|